Rikki

A nyári nap fényesen sütött be a ház ablakán, ami engem felébresztett. Mivel még aludni szerettem volna ezért átfordultam a másik oldalamra, de akkor meg a telefon kezdett el csörögni. Egy nagyon sóhajtva kezdtem látatlanba kutatni a telefonom után az éjjeli szekrényemen, és közbe mindent levertem onnan.
- Igen?- szóltam bele kómásan a telefonba és kisöpörtem a szőke tincseket az arcomból.
- Szia Rikki nem fogod elhinni, hogy mit csináltam!- szólt bele vigyorogva a telefonba Sonja.
- Mit?- kérdeztem és közbe az ágyból, szerettem volna kiszállni, de elég nehéz volt mivel a lábam bele volt csavarodva a takaróba.
- Vettem egy autót!- mondta Sonja, mire én egy nagyot rántottam a takarón, és lezúgtam az ágyról.
- Rikki itt vagy?- hallottam Sonja hangját a telefonomból, és gyorsan a fülemhez emeltem a készüléket.
- Milyen kocsit vettél? –kérdeztem és felültem az ágyra.
- Egy tűzpiros BMW Cabrio- t!- újságolta.
- Hát az full kemény lehet. Látni akarom!- mondtam.
- Fél óra és ott vagyok a szokásos helyen. –mondta Sonja.
- Oké sietek.- mondtam, és kinyomtam a telefont, majd beszaladtam a fürdőbe és elkezdtem készülődni.
Felvettem egy fekete trikót meg egy farmer sortot, a szőke egyenes, hosszú hajamat leengedve hagytam, majd kimentem a fürdőből.
- Jó reggelt apa.- adtam egy puszit apának, aki éppen reggelizett.
- Szia kicsim. Nem eszel? –kérdezte.
- Nem köszi. Most megyek- vettem sietősre a figurát.
- Hová mész? –kérdezte meg.
- Csak egy baráthoz.- mondtam.
- Már megint azzal a gazdag lánnyal lógsz? Ő nem a te világod. Mi nem tartozunk oda.- mondta már megint.
- De apa attól, hogy még nem vagyunk gazdagok, nem azt jelenti, hogy csak szegényekkel barátkozhatunk!- mondtam és kimentem a nagy lakókocsiból, amiben már jó pár éve lakunk. Sajnos nincs annyi pénzünk, hogy vegyünk egy házat. A barátaim előtt kicsit szégyellem is, és ezért mindig kitalálok valamit, hogy mért ne jöjjenek, hozzánk vagy mutatok nekik egy fullos házat, és azt mondom, hogy ott lakom. Sajnos nem mindenkinek adatik meg az, hogy gazdag legyen.
Lassan sétálgattam a deszkás pálya felé ahol a haverokkal, szoktunk lógni. Ott sokat szoktunk dumálni, deszkázni és néha még bmx-ezni is.
Már a távolból megpillantottam Sonja autóját, aminek nekidőlve várt.
Hosszú, göndör barna fényes hajába belekapott a szél a térdig érő szoknyáját, amit gondolom az apja kedvéért vett fel; lágyan, ringatta a fuvallat.
- Hello csajszi!- köszöntöttem a csajt mosolyogva.
- Szia kislány! Ezt nézd meg hát nem állat?- kérdezte és a tűzpiros autója felé mutatott, aminek le volt húzva a teteje.
- Eszméletlen!- gyönyörködtem az autóba miközben körbejártam.
- Kipróbáljuk? –kérdezte, és felmutatta a kulcsot.
- Ki!- bólintottam, majd beültem az anyós ülésre ő, pedig beindította a motort, aminek a hangja iszonyat halk volt.
- Te ezt a ruhát honnan szedted?- kérdeztem és közbe bekapcsoltam a biztonsági övet.
- Apám mondta, hogy nézzek ki normálisan.- mondta unottan.
- Hu…- húztam fel a szemöldököm.
- Jól van, majd leváltom.- mondta és feltette a napszemüvegét, majd elindultunk.
Az utakon száguldoztunk, és csak élveztük, ahogy a szél fújja az arcukat, és belekap a hosszú hajunkba.
- El sem tudod képzelni, mennyire jó végre a saját autómat vezetni. –mosolygott Sonja.
- Gondolom.- néztem rá egy pillanatra.
Áradt belőle a boldogság és a szabadság.
- Oh ba.szki piros!- állt meg egy lámpánál Sonja.
- Kibírod.- mondtam és felkönyököltem.
- Eszméletlen járgány.- simította meg a kormányt, mire én elnevettem magam és elfordultam. Mellettem pont egy fekete autó állt, ha jól láttam egy Cadillac Escadle lehetett. Nem láttam, ki ülhetett benne, mivel az üvege sötétített volt, de aztán valami folytán lehúzta az ablakot és egy helyes rasztás srác nézett ki kocsiból. Csak néztem a fiúra, aki hol engem nézett, hol az autót; Sonja meg közbe beszélt valamit meg nyomkodta a rádiót.
- Király egy autó!- jegyzete meg.
- Egy verseny?- pislogtam rá kihívóan.
- Kislányokkal nem kezdek. Kezdők vagytok még nagyon!- nevetett.
- Lássuk ki mennyire kezdő!- mondtam mosolyogva és Sonjára néztem, aki csak értetlenül nézett rám.
- A plázáig!- mondtam.
- Oké!- mondta.
- Most mi van?- kérdezte Sonja.
- Verseny van! A plázáig. Húzz bele, ha zöld lesz! –magyaráztam gyorsan, és már nem is kellett sokat várni, mert a lámpa váltott és fék csikorgatva elindultunk pláza felé.
- Gyorsabban már, mert elhúz! –sürgettem Sonját, aki rányomta a gázra a lábát.
- Tudok egy rövidebb utat!- mondta Sonja, majd elkanyarodott egy kis utcára, ami sokkal gyorsabban vezetett a pláza felé, ahol még a rasztás srác nem volt sehol.
- Na ki király?- kérdezte Sonja vigyorogva.
- Egyértelműen mi nyertünk!- mondtam, és fürkészni kezdtem a szememmel a fiú autóját, de sehol sem találtam.
- Szerintem besz.art és elment! –mondta Sonja.
- Ja szerintem is –nevetettem.
Szívesen találkoztam volna vele még egyszer, mert nagyon helyes volt.

10 perccel később…
- Hol van már? Ennyire béna, hogy még el is téved? –kérdeztem meg.
- Passz, de az nem az, aki most közeledik?- nézett Sonja a messzibe.
- De bazz, az Ő! –mosolyogtam.
- Háhá, szegényfricsúr még minket nézett le! –jegyezte meg Sonja.

Aztán pár másodperc és a fekete Cadillac megállt a túloldalon. Kiszállt a vezetője diadalittas mosollyal az arcán, mert bízott abban, hogy neki kell várnia.
- Te Rikki, eléggé csak nagy a mosoly a po.fáján… nem megyünk oda hozzá? –kérdezte meg Sonja.
- Deee, mindjárt nem lesz olyan mosolygós, ha feltűnünk! –mosolyogtam, majd elindultunk felé.
- Meglepetés! –álltunk meg a háta mögött.
- Hello, milyen szépek vagytok, de sajnos én nyertem! –mosolygott diadalittasan.
- Kötve hiszem! Nem tudom, kik is vártak 10 percet egy rasztafejűre. –mosolyogtam rá.
- Rám? Ti vártatok? Na, neeem! –hitetlenkedett a raszta.
- Pedig igen! Látod, ezen rajta van, hogy mikor értünk ide, szóval nem is tudom, kik a kezdők?- mutatott Sonja egy kütyüt a rasztának, aki elképedve vette tudomásul, hogy le lett egyvalamiben győzve.
- Ha már így áll a szénám, akkor szombaton várunk titeket is a Nürnburringen, ott majd meglátjuk, hogy ki is lesz a menő-manó!- mondta kisebbfajta fintorral.
- Ott leszünk, hidd el! –mosolyogtam rá, majd Sonja-val leléptünk.
- Azért a neveteket megmondhattátok volna! –kiabált utánunk a raszta, de már nem törődtünk vele.